

Dévényi Erika
terápiás munkatárs, ápoló
Ápolói munkakörben, terápiás munkatársként dolgozom az intézményben.
Tanulmányaim között szerepel keresztény lelkigondozói végzettség, valamit a keresztény közösségben végzett több éves lelkigondozói gyakorlat, ami alapjául szolgál az otthonban végzett feladataimnak – csoportfoglalkozások vezetésében és a személyes mentorálásban.
Ezen kívül a kiadványszerkesztő végzettségem és az újságírás területén szerzett ismereteimet is tudom kamatoztatni kiadványok, szórólapok, meghívók készítésében.
A kreatív munkákban is szívesen részt veszek.
Amit még nagy értéknek tartok, hogy a személyes gyógyulásomban átélt megtapasztalásokat tudom átadni itt másoknak.
Nekem is szembe kellett néznem korábban egy problémával, aminek neve: kényszerbetegség. Mindent tisztátalannak, koszosnak éreztem. Féltem, összetörtem, majd bezárkóztam. Tudtam, hogy segítségre van szükségem. Gyógyulni akartam, nem beletörődni vagy túlélni. Ekkor egy keresztény barátnőm elvitt egy alkalomra, ahol a lelkipásztor arról beszélt, hogy lehetnek az életünkben régi sebek, fájdalmak, amelyek mélyen meggyökereztek bennünk, és olyan keserű gyümölcsöket teremnek, mint az én félelmeim is. De azt is elmondta, hogy Istennek van megoldása ezekre: el kell vágni ezeket a gyökereket, és akkor nem terem több rossz gyümölcs. Megértettem, hogy az ismeretlent, amitől félek, nem tudom megváltoztatni, de meg tudok változni én magam azáltal, ha megnyitom Isten előtt az életem és beengedem Őt. Minden fájdalmamat, és az elutasítottságomat átadtam Istennek, mert megértettem, hogy ezek csak letakart, de nem begyógyult lelki sebek. Ezután szabadultam meg a félelmeimtől is, mert rátaláltam Istenben az igazi szeretetre.
Itt most olyan embereket segíthetek a munkám során, akik hasonlóan egy olyan probléma szorításában élnek, amelyet nem tudnak egyedül megoldani. Tudom, milyen átélni a szégyent, a magányt, az elutasítást. Hiszek abban, ha nekem sikerült megtalálnom önmagam és az igazi szabadságot, akkor másoknak is sikerülhet.
Ma már sokkal boldogabb feleség, három fiús anya, és nagymama is vagyok.
Szeretem a természetet, a kreatív dolgokat, és a jó filmeket.